2009. június 29., hétfő

Clafoutis


Az első idei, sárgabarackkal.

Eredetileg a franciák magozatlan cseresznyével csinálják. Erős érvük, hogy maggal együtt jobb lesz az íze. Külföldiek ezt azt hiszem, nem érthetik... Én magozott meggyel szoktam egyébként, mivel a meggynek eleve több íze van süteményben. Aki tehát igazit akar, az nem magoz, helyette később köpköd.

Begyújtottam a sütőt.


A sütőformát kibéleltem megvajazott sütőpapírral. Simán kivajazni is elég, valószínűleg.
A forma teljes felületét kiraktam a feldarabolt gyümölccsel.

Összekevertem a tésztát:
2 deka olvasztott vaj
2 dl tej
3 tojás
3 kanál liszt
4 kanál cukor

A hozzávalóknak ez sem az "érkezési", sem a logikus sorrendje. Azért így írtam, mert nekem ezzel sikerült memorizálni a receptet: 5 dolog kell bele: kettőből két egység, kettőből három, és egyből négy. Lehet, hogy másnak ez nem segít, de hátha.

A tésztát a gyümölcsre öntöttem, és beraktam a meleg sütőbe. Öt-tíz perc múlva kisebb lángra vettem. 20-25 perc alatt kész. Melegen, langyosan és hidegen egyaránt finom. Szállítani csak a sütőtállal együtt érdemes, másképp nagyon megsínyli a külcsín.

Könnyű rákapni, mert gyors, csupagyümölcs nyári desszert, úgyhogy figyelmeztetésképp megosztom történetemet a három lányról, akik Mikszáth téri legendás lakásukban egy nyáron át mindennap sütöttek clafoutis-t. Három ember néhány perc alatt el tud tüntetni egy ilyet, de én, ha kicsit összekapom magam, egyedül is elbírok vele. Hogy visszatérjek a történethez: a tanulság nyár közepe felé kezdett kirajzolódni, meglepetésszerű kilók formájában. A látszat tehát, hogy ebben alig van anyag, ne tévesszen meg senkit. Mások egyébként azzal a felkiáltással tömték magukba lelkesen, hogy mivel teljes kiőrlésű liszttel készült, kifejezetten egészséges étel.

Azóta csináltam egyet, amit V. ötlete nyomán rozmaringgal ízesítettem, és tényleg nagyon passzol a sárgabarackhoz, ajánlom kipróbálásra bármilyen barackos sütiben.

2009. június 23., kedd

Meggy mérleg


Íme a bejegyzés, ami valószínűleg senkit nem fog érdekelni, vigaszul iderakok legalább egy tavalyi képet. Idén a zuhogó eső és az októberi hőmérséklet miatt ilyenek nem készülhettek, a konyhában kuksolva magoztam, semmi D vitamin....


12-13 kiló tiszta súlyú meggy (leszárazva, kimagozva mérve)
Érdekelne egyébként, hogy mi a súlyarány a száras-magos meggyhez.
Majd legközelebb. Ez egy teli kosárnyi és egy teli vödörnyi volt.


11 üveg meggylekvár (10 közepes, 1 kicsi) - kb 6,7 kiló meggy
azaz: egy üveghez 60-70 deka meggy kell

5 pici üveg Feketeerdő lekvár
1,5 kiló meggyből

8 üveg +1 bol mázli lekvár
2 kiló meggy, kb 1 kiló málna, 0,8 kiló ribizlivelő

3 üveg alkoholban elrakott meggy

1 Feketeerdő torta: 50-60 deka meggy

+ amit közben megettem.

Az egészhez valamivel több, mint két kiló cukor.

A magokból pedig kispárna készül, majd beszámolok arról is.
A szárát kidobtam, annak a hasznosítására még nem találtam ötletet.

2009. június 22., hétfő

A Feketeerdő (Schwarzwald) bűvöletében


telik a meggyszezon.
Hétvégén szülinapi (85) feketeerdő torta. Szép is volt egyben, és finom is, csak a darabolás okozott gondot egy kissé. Még van rajta mit csiszolni, ha jövő nyárig nem felejtem el a tanulságokat...



Ma pedig, túl nemcsak a tortán, de úgy tíz üveg meggylekváron, a tervek között még mázli lekvárral és kis alkoholban eltett meggyel (és a kezemről ki tudja mikorra kopik majd le ez a ronda kékes árnyalat...) erre a receptre akadtam.

Annyit egyszerűsítettem rajta, hogy a kész lekvárt (amit quittin, fixáló és hasonlók nélkül, cserébe viszont elég hosszan főztem) lehúztam a tűzről, beledaraboltam a csokit, miután megolvadt, még egy percre visszatettem a gázra, hozzáöntöttem a konyakot, és ment is az üvegbe.

Lekvár:
1,5 kiló meggy
10 deka cukor
15 deka étcsoki (+50%-os Cote d'Or)
fél deci konyak

Mivel a meggy jó érett, és édes volt, meg gondoltam, a csokihoz jobb, ha kicsit pikáns marad, csak minimális cukrot tettem bele.

2009. június 16., kedd

június 16. húsz éve

Reggel hallgattam a rádióban Orbán Viktor 1989-es beszédét, és elsírtam magam. Milyen fogékony vagyok a patetikus pillanatokra!
Még csak nem is nosztalgia, mert nem voltam a Hősök terén (a politika csak később kezdett érdekelni), egy barátnőmmel a Dagály strandon voltunk kertészek azon a nyáron, aznap is.



A NAVA közzétette a teljes 8 órás felvételt.

2009. június 14., vasárnap

Szülinapi mini

-


















100% teljes kiőrlésű rozs

-
Első igazán sikerült kenyerem a címben szereplő paraméterekkel. Nem kemény, nem túl sűrű, mindenhol átsült. Roppant büszke vagyok!

Rozslisztes kovásszal készült, egyik felébe mazsolát is tettem.

2009. június 12., péntek

Rebarbaratorta


Régi, jól bevált darab, az alapötlet (narancslé) egy rebarbarás crumble receptből származik, ha jól emlékszem.
Általában istenien tocsog a narancsos-gyömbéres szirupban, és minden ragad tőle, de most egy fantasztikus technológiai újítással ezt kivédtem.
A rebarbara saját ültetvényről származik, így a sovány termés miatt most csak két mini tortára futotta belőle, de a mennyiségeket megpróbálom egy átlagos méretű (vagy 5-6 mini) tortára megadni.


20 deka liszt
10 deka vaj
hideg víz

fél kiló rebarbara
1 narancs leve
2 ek méz
diónyi (lehet nagyobb is) gyömbér
néhány kanál barna cukor


Érdemes a sütés előtti nap félig megcsinálni (akár 2-3 nappal korábban is lehet), de utolsó pillanatban is összedobható azért.

A rebarbarát feldaraboltam, és a mézből, narancsléből, narancshéjból és gyömbérből összeállított pácban beraktam a hűtőbe. A gyömbért fokhagymaprésen szoktam átnyomni. Ebben néhány napig állhat a rebarbara.
A lisztet elmorzsoltam a hideg vajjal, és kis vízzel kemény tésztát gyúrtam belőle. Ezt legalább fél órát kell hagyni a hűtőben állni. Lehet tenni bele egy-két kanál cukrot is, most nem tettem.

A tésztát sütőpapíron kinyújtottam, kibéleltem vele a formát. Papír nélkül is lehet, az kevésbé pazarló, csak kicsit többet kell mosogatni (igazából utálom, hogy a receptek folyton tele vannak olyanokkal, hogy alufóliával meg ezzel-azzal fedjünk be dolgokat, meg béleljünk ki tálakat/formákat, mikor egy fedő is megtenné, vagy egy kicsit hosszabb mosogatással ez kiváltható lenne. Csomó szemetet termelünk így főzés közben feleslegesen. De a sütőpapírt én is sokszor így használom, azzal nyugtatva a lelkiismeretemet, hogy a papír még mindig kevésbé gáz, mintha alufóliát vagy folpackot használnék állandóan). Mivel vajas a tészta, simán is mehet a formába, nem fog leragadni (hacsak nem a leszivárgó sziruptól), nem kell kikenni előtte a formát.
A rebarbarát leszűrtem, és elegyengettem a tészta tetején, 4-5 ek barna cukorral megszórtam, és betettem az egészet az előmelegített sütőbe.


Itt jön a technológiai újítás! A "páclevet" nem öntöttem rá, hanem sűrűre forraltam, miközben sült a torta. A szinte kész tortát kivettem a sütőből, meglocsoltam a sűrű sziruppal, és visszatettem még tíz percre.

2009. június 3., szerda

Spárga puding


Valószínűleg az idei utolsó adag spárgából (Faddról érkezett
) készült ez a valami. Olyan lett, amilyennek elképzeltem (finom), csak még ki kell találni, hogy mi egészítené ki jól, hogy igazi előétel - kompozíció váljék belőle.


A megtisztított spárgát egy ujjnyi vízben megpároltam, aztán a víz nagy részét leöntve leturmixoltam. Azt hiszem, gondosabbak itt át is szűrhetik egy szitán. A tálat kiolajoztam, a spárgába kevertem pár kanálnyit a gratin szószból (még fűszerezés előtt), sóztam, és szerecsendiót reszeltem a tetejére.

A tálat egy vízzel töltött tepsibe állítottam, kb 160-180 fokos sütőben készítettem el. Kicsit meg kell bökni a tálkát, akkor lehet látni, hogy megkötött-e már. Langyosan és hidegen is finom volt, legközelebb talán egyszemélyes tálkákban csinálnám. Nem tudom a pontos mennyiségeket, de próbálok tippelni egy receptet 3-4 kis adagra, szerintem nagyot nem lehet tévedni.

Fél kiló spárga
1 tojás
1 dl tejszín
só, szerecsendió
olaj/vaj a tálka kikenéséhez

Zöldséges tészta gratin


A gratin-t úgy szokták magyarul, hogy csőben sült - ennél még a rakott is jobb, bár esetünkben nem egészen igaz.


Egy közepes cukkinit félkarikákra vágtam, kiolajozott sütőtálban összekevertem másfél csokor feldarabolt újhagymával, és pár kanál ola
jjal, majd beraktam a sütőbe közepesnél nagyobb lángon. A tésztát közben megfőztem. Érdemes figyelni, hogy nagyon al dente legyen, mert még puhul később.


Mikor a zöldség már félig megsült, hozzádaraboltam egy fej friss fokhagymát, belekevertem a főtt tésztát, és leöntöttem a tojás - tejszín - tejföl keverékkel, amibe só, bors és provence-i fűszerkeverék került még, meg egy kevés a tészta főzővizéből. Tetejére reszelt sajtot szórtam.


Hozzávalók itt:
1 közepes cukkini (40 deka?)
másfél csokor újhagyma
1 fej friss fokhagyma
3-4 kanál olívaolaj
15 deka tészta (itt farfalle)
3 kanál tejföl

1 deci tejszín
2 tojás
reszelt sajt

Nagyjából három adag, ha mondjuk van előétel és/vagy desszert, esetleg mellé egy saláta. Ha nincs, akkor inkább kettő. Nyáron sokféle zöldséggel elkészíthető, például paradicsommal, padlizsánnal, bármilyen tökfélével, és fűszerezéssel is változatossá lehet tenni. Nagyon finom.