2009. szeptember 27., vasárnap

Nyárvégi kedvenceim


Három étel, amit gyakran készítek. Mindegyik nagyon egyszerű, és általában tuti siker. Kihozza a maximumot a szép zamatos zöldségekből.

sült paprika

Elsősorban kápiából szoktam csinálni, mert azzal a legkönnyebb bánni. Más húsos paprikafajtákkal is kísérleteztem sokat, és gyönyörű, mikor különböző színűek pompáznak a tányéron, csak melósabb.


A sütő aljába alufóliát terítek, és a képen látható módon elhelyezem a paprikát. Elég nagy lángon sütöm, 5-6-os a gázsütőmön.

Ez a kicsit horrorba illő jelenet csak annyit illusztrál, hogy az így megsült paprikákat a rácsról egy nagy tálba dobálom, és fedő alatt hagyom kihűlni. A saját gőzében megpuhul a héja, és utána elég könnyű lehúzni.
A kész paprikát általában apróra vágott fokhagymával, friss bazsalikommal, balzsamecettel és olívaolajjal, vagy ezek tetszőleges párosításával tálalom, de nagyon tágak a lehetőségek.

joghurtos padlizsán

Nálam török padlizsán, és akkor ezt mondhatnám úgy is, hogy török törökparadicsom?


A felkockázott padlizsánt egy olajjal picit kikent tepsiben, pár kanál olívaolajjal meglocsolva sütőbe teszem. Sütés közben néha megforgatom. Bármennyi olajat fölvesz, nem kell bedőlni, elég a pár kanál - bár ezt leírva most elgondolkodtam, lehet, hogy olaj nélkül is ugyanazt az eredményt kapnám?


Mikor elérte a jobb oldalon látható állapotot, kiveszem a tepsit a sütőből. A padlizsánt átnyomott fokhagymával és joghurttal összekeverem, így hagyom kihűlni.
A sütés közben elvesztett víztartalma egy részét valahogy a joghurtból nyeri vissza, szerintem ettől lesz nagyon finom.


tészta hideg paradicsomszósszal

Amíg a tészta fő, a robotgépem dobozos aprítójában összeturmixolok felvágott paradicsomot, pár gerezd fokhagymát, bazsalikomot és olívaolajat. Kész. Több személyre nagyobb turmixban csinálom. Még nem próbáltam ki, hogy jól eláll-e, mindig csak annyit csinálok, amennyi kell.
Hideg levesként is meg lehet enni (inni), akkor tészta sem kell.


Fejenként kb 3 közepes paradicsom, azt nem merem leírni, hogy mennyi fokhagyma, maradjunk abban, hogy ízlés szerint, és 2-3 evőkanál olaj. Őrölt borsot is teszek bele, ha eszembe jut. Most jut eszembe, a másik két receptbe is.

Azt meg csak utólag vettem észre, hogy az első két receptnél a végeredményt meg sem mutattam. Sebaj, majd jövőre.

Piaci felfeldezés


Ezzel a meglepő dologgal találkoztam tegnap a Hunyadin. Még soha nem láttam ilyet, elsőre egzotikus gyümölcsnek néztem volna, aztán kiderült, hogy suvenir nevű szőlőfajta. Kicsit hitetlenkedtem persze, főleg az írásmódot illetően, de utánakerestem, és tényleg. Másik hasonló külsejű fajta a kecskecsöcsű, ha jól értem.




Engem jégcsapra emlékeztetett, talán még dianás cukorkára (amit utálok, mellesleg) Finom különben, bár nagy kedvencem még mindig az Othello .
Posted by Picasa