2012. december 1., szombat

Birs cukor nélkül


Ennek a tortának az első verzióját egy augusztus végi szülinapra készítettem, tekintettel azokra, akik nem akartak cukrot enni. Könnyebbség volt, hogy méz lehetett benne.
 
A lényeg megfogalmazható úgy, hogy egy vékony réteg finom tésztán sűrű (cukor nélkül készült) szilvalekvár, tetején pedig egy réteg gyümölcs. 
Más cukormentes lekvárral is ki lehet próbálni. Gyümölcsök közül az eddigi kísérletekben körte és birsalma szerepelt, mindkettő bevált. A körtére még rácsurgattam két kanál mézet, de a birsalmát csak olvasztott vajjal kentem meg. A tésztaalap volt már házi vajas leveles, illetve sima vajas is. Hogy a receptet, amit rögtön begépeltem, miért jelen időben írtam (ahogy sosem szoktam), az rejtély, de most már így marad. Nézzétek el. Igazából egy receptversenyre akartam beküldeni, amin egy csodálatos konyhagép volt a nyeremény, de aztán másképp alakult.

15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt (plusz 2-3 dkg a nyújtáshoz)
7,5 + 2,5 dkg vaj
csipet só
2 teáskanál őrölt fahéj
10 dkg szilvalekvár (cukor nélkül készült, házi)
4 szem birsalma

15 dkg lisztből 7,5 dkg hideg vajjal, csipet sóval, egy teáskanál fahéjjal és pár kanál vízzel tésztát gyúrok, amit legalább egy órára hideg helyre teszek pihenni.
A birsalmát negyedelem, kicsumázom, és előfőzöm, forrástól számított 15 percig. Leszűröm, hagyom lehűlni.

A sütőt begyújtom, 7-es fokozaton.
A tésztából sütőpapíron 28 cm átmérőjű kört nyújtok, a kör felületét megkenem a szilvalekvárral, körben 3 cm-es peremet hagyva.
A kihűt birsalmát vékony szeletekre vágom, és koncentrikus körökben kirakom vele a szilvalekvárral megkent részt. Megszórom a maradék fahéjjal. A tészta szélét ráhajtom a gyümölcsre.
A 2,5 dkg vajat megolvasztom, kicsit hagyom visszahűlni, és megkenem vele a birsalmaszeleteket.
Forró sütőbe teszem, a lángot tíz perc múlva mérsékelem, összesen fél órát sütöm.

nyers/nyers/kész

Nincsenek megjegyzések: