Böjttörő brunch

Sosem hittem el igazán, amiket hallottam időnként a léböjtről, hogy 2-3 nap után már milyen könnyű, és hasonlók... Most viszont meg kellett tapasztalnom. Úgy látszik, nagyon eltaláltam, mire van szüksége a szervezetemnek, mert úgy ráálltam a nemevésre, hogy már attól kezdtem félni, le sem tudok jönni róla. Öt nap léböjt után (amiből az ötödik napon reggeltől estig hurcoltam magammal a böjttörésre szánt almakompótot, és vártam, hogy nekilássak, ha megéheztem - nem éheztem meg) tegnap már ettem almakompótot, almát, aszalt szilvát, sőt, egy vékony szelet kenyeret is. Muszáj volt visszajönni az evők sorába, hiszen a ma reggeli program ismét brunch!

A következőket vittem magammal: egy ananász, sárgarépasaláta, és rozsos zsömle. A sárgarépa egyedüli érdekessége, hogy a felét nem reszeltem, hanem hámozókéssel csináltam belőle hosszú szalagokat, kis változatosság gyanánt. Uborkával, más zöldséggel is szoktam néha. A rozsos zsömle a Fűszer és Lélek receptje alapján készült, minimális módosítással (részben a kedv, részben a spájz hiányosságai miatt). Kenyérsütési kedvem mindig ott törik meg egy kissé, hogy azonnal 100%-ban teljes őrlésű rozsliszttel próbálkozom, amiből elsőre azért nagyon nehéz igazán szépet-jót kihozni. Ráadásul megyek a fejem után, ami pl süteményeknél már rég nem okoz gondot, azon a terpen már kiismerem magam, elég átolvasni pár receptet, és összekombinálok belőle valamit. Így aztán a kenyereknél is magabiztosan próbálkoztam - khm ... változó sikerrel. A búzalisztes kísérleteim, meg azok, ahol követtem a receptet, viszont mindig sikeresek voltak. Arra is gyanakszom, hogy talán nem szoktam elég hosszú ideig dagasztani a tésztát.

Most viszont fele-fele arányban kevertem a rozslisztet a fehér búzaliszttel (nem is volt itthon több rozsliszt), ráadásul nemrégiben végre beszereztem egy csomag sikért (búzafehérje), ami valószínűleg szintén a siker titka, legalábbis a Fűszer és Lélek szerint, és ő kenyérsütésben elég profi. És néztem az órát, reggel húsz percen át dagasztoottam a robotgéppel a tésztát. A mai eredmény mindenesetre szép és finom volt. Így csináltam:

Este bekevertem a kovászt:

fél bögre rozsliszt
fél csomag szárított élesztő
egy kávéskanál méz
fél bögre langyos víz

Kb. egy órát a konvektoron hagytam, szépen feljött, utána beraktam a hűtőbe. Féltem, hogy nagyon lehűl, vagy nem dolgozik majd eléggé, így lefekvés előtt végül kiraktam a konyhaasztalra (elég hűvös a konyha).

Kb fél bögre rozst vízzel és egy kis sóval forrásig melegítettem, aztán elzártam, és így hagytam ázni reggelig.

Reggel

egy bögre rozslisztet
másfél bögre fehér búzalisztet
egy zacskó szárított élesztőt
egy kk mézet
sót

kevertem össze a leszűrt rozzsal, a kovásszal, és még egy kevés langyos vízzel. A robotgép dagasztókarjával húsz percig dagasztottam, beszórtam liszttel a tálat is alatta, meg a tetejét is, és egy ruhával letakarva a konvektorra raktam egy órára, ezlaatt a duplájára kelt.

Miután megkelt, lisztezett deszkára borítottam, és nem gyúrtam át, csak kicsit eligazgattam, és 12 darabra vágtam (előbb negyedeltem, aztán azokat háromba), mert az volt a tervem, hogy a muffinsütőben fogok belőle kis zsömléket sütni. Arra számítottam, hogy a tészta lágyabb, elfolyóbb lesz, de végül nem is volt szükség a muffinsütőre, szépen megtartották így is a formájukat. Fél órára visszaraktam letakarva a konvektorra, azalatt előmelegítettem a sütőt 200 fokra, és bevásároltam a csarnokban.

Kb. fél óra altt sültek meg. Finom lett nagyon, azért is akartam gyorsan leírni, mert ez jó eséllyel bekerül a repertoárba. Külön nagyon tetszik, hogy egész gabonaszemek is vannak benne.

Hogy a brunchon ezen kívül még mi minden volt? Most csak egy gyors felsorolást teszek közzé, ha esetleg majd kapok képet valakitől, felrakom ide. Tehát az enyémen kívül volt még kb háromféle kenyér - szárított paradicsomos, fekete, és még ki tudja milyen. Kalács, annyi gyümölcs, hogy egy hatalmas gyümölcssaláta készült belőle, a Fény utcai piacról házi gyümölcsjoghurt (áfonyás és még valamilyen), ugyanonnan körözött és vaj. Mátészalkáról házi sonka. Quiche lorraine réteslapból! (ezt sajnos nem kóstoltam, mert a tojás-hús evésnél húztam meg mára a határt. A tejtermékek bevállalásával így is túlmentem az eredeti terven). Egy hatalmas tavaszi saláta jégsalátával, retekkel, és szárzellerrel, ami személyes kedvencem, mégis olyan ritkán eszek. Plusz még lekvárok, sajtok, szalámi, kolbász (szintén házi), felvágott. Ja, és pálinka, meg friss sajtótermékek. Biztos kihagytam valamit.

Lé

Tisztító

Nem éppen helyi, szezonális gyümölcs, de úgy éreztem, ma megérdemlem...

After London, szélcsengő

... from Camden

Tavaszi tisztulás (detox)

Ma belevágtam. Nem tudom, lesznek-e fotóznivaló dolgok, de hátha. Végülis a reszelt sárgarépa és reszelt cékla páros, amibe mostanában beleszerettem, és amiből eddig minden nap ettem a héten, nagyon szépen mutat. Kár, hogy holnapra már nincs hozzá répa. Majd visszatérek rá a kúra vége felé, ha már feljövőben leszek. Ez jövő péntek környékén várható, ha tartom a tervet.

Képek még a Krúdyból (avagy Mikszáth tér).

A propos Nőnap

Az Európai Női Lobbi kampánya az egyenlő képviseletért. Aláírásgyűjtés.

Pakk

London után tegnap váratlanul meglegyintett Párizs. Nem én utazom, de legalább beszéltem réglátott-réghallott baráttal. Ma pedig útjára indítottam egy pakkot, avagy dobozt. Csütörtökön érkezett Angliából, és kis szerencsével holnap utazik Párizsba. Talán majd küld egy lapot.

Időközben teljes észrevétlenségben múlt el a Nőnap (ami nemzetközi), legalábbis Budapesten. Mennyire utáltam mindig! Emlékszem, sokáig meg voltam győződve róla, hogy ez egy kommunista ünnep, és rettentően meglepődtem, mikor kiderült, hogy nem is, hanem nőmozgalmi. Most már persze nem utálom. Csak a nőnapi virágot.

Egyszer épp nőnapra kaptam meg valakitől Bourdieu La domination masculine című könyvét. Négy évvel ezelőtt. Még nem jutottam a végére, elég hamar feladtam, pedig figyelmeztettek, hogy az eleje nehéz lesz, de megéri... Most előveszem újra, hátha ezúttal kitartóbb leszek. Vagy kezdem mindjárt a közepén.

Különben meglepően sok nőnapos klip meg montázs van fent a Youtube-on. Ezt például még a tárgynapon küldte valaki a wiwen. Itt meg az a bizonyos montázsos, lírai. A harmadikat sajnos nem értem, lehet, hogy azt mondja, hülye aki megnézi. Igazán kár, hogy ide nem lehet videókat rendesen bepasszítani. Biztos a Youtube és a Google rosszban vannak. Ha mégis lehet, aki tudja, mondja meg, hogy hogyan.

Londonban jártam

Nem főztem. Ettem fish&chipset, kínait, indiait, olaszt. Ezekről nincs kép.
Főleg nézelődtem. Ilyeneket láttam.
És most rájöttem, mire jó a blog: itt helyükre kerülnek a "nem emberes" képek, amikre különben olyan könnyű ráunni.

Téli sült zöldségek diós mártással

Ez az összeállítás akkor fogalmazódott meg bennem, mikor a januári vacsoraklubra készültünk. Akkor a pisztácia körül forogtak a tervek, és a sült zöldségekből nem lett semmi. Most végül dió került a mártásba. Ahogy olvastam a VKF felhívását, azonnal eszembe jutott ez a félretett recept. Meg is csináltam szülinapi vacsorára, a közzétételhez pedig megtanultam, hogyan kell ütemezett bejegyzést létrehozni, mivel március első napját turistaként töltöm, nem fogok blogolással bajlódni.


3 maréknyi dióbél (7-8 dekányira tippelem)
fél citrom leve
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1-1,5 deci olívaolaj
2 evőkanál tejföl
bors

A diót serpenyőben szárazon megpirítottam. A tejfölt és a borsot kivéve mindent turmixba raktam, és simára kevertem. Persze ezek is belekerülhetnek, csak az eredeti tervben még nem szerepeltek. Egy darabig még balanszíroztam, hogy a tejföl kicsit simítson-finomítson a mártás ízén, de azért legyen jól kiérezhető a citrom is, mivel édes téli gyökérzöldségekhez fogjuk enni. Még a végén egy kis borsot őröltem rá. - Most, hogy végiggondolom, ha valakinél van otthon darált dió, simán kikeverheti gép nélkül is, csak a fokhagymát kell szétnyomni.


A céklát kefével lesúroltam, és csak a gyökerét meg a szárát vágtam le, nem hámoztam. A sárgarépát is csak lesikáltam (persze, van, hogy muszáj hámozni). A céklát mérettől függően 6-8 cikkre vágtam, a répát 4-5 centis darabokra.
Egy kerámia tálban kis olívaolajjal összekevertem a zöldségeket - épp csak, hogy kis fényt kapjanak, és rozmaring ágat raktam közéjük darabokban. Először alufóliával lefedve, majd kicsomagolva sütöttem jó meleg (180-200 fokos) sütőben. Ízlés kérdése, mennyire legyen még harsogó a közepe, vagy épp teljesen vajpuha.
Nálam ez a döntést meghozták atz elemek, vagy a hőtágulástűrési mutató, vagy nem tudom pontosan mi... A Vasedény év eleji leárazásán vett kerámia sütőtál az egyik sütőből kivétel - visszarakás után megadta magát. A jobb alsó felvételen megtekinthető, a még nyers zöldségekkel. Ekkor nyilvánítottuk késznek a zöldséget, ami nem volt vajpuha, de azért már szépen elkezdett némelyik karamellizálódni. A mártás finom volt másnap a hideg zöldséggel is.

Almás crumble mandulával

Azt hiszem, a tejszínhabos eper, vagy a készen vett fagyi után a legegyszerűbb desszert. Mindenesetre gyors, finom, szabadon variálható, és szinte elronthatatlan - mondjuk, ne égessük el. Gyanúsan sok előnye mellett viszont elmondható róla -akár mentegetőzésképp is - hogy nem valami fotogén. Melegen vagy langyosan a legjobb.

A crumble tulajdonképpen egy félbemaradt linzertészta. Ez kerül a feldarabolt gyümölcs tetejére. Ezúttal a tésztát mandulaforgáccsal is felturbóztam, hadd legyen alul-felül abból a finom olajos magból! Egyes receptek a liszt egy részét őrölt mandulával váltják ki.

Mindenesetre ím az alaprecept:
25 deka liszt
5 deka cukor
12,5 deka vaj

5-6 közepes alma
5-10 deka cukor

A lisztet a cukorral elkeverem. A hideg vajat darabokra vágom, majd elmorzsolom a cukros liszttel. Mikor már egyenletes morzsaszerű az egész, kész is van. Nagy melegben, vagy ha később használom fel, berakom a hűtőbe.
Egy sütőbe való tálat kivajazok vékonyan, és belevagdalom a gyümölcsöt, ízlés (meg a gyümölcs édessége) szerint több-kevesebb cukorral meghintem. Lehet fűszerezni is, az almát például fahéjjal. A gyümölcsöt érdemes jó vastag, legalább 5-6 centis rétegben rakni, számítva arra, hogy sütés közben összeesik.
Tetejére szórom a "tésztát", és kicsit elegyengetem, mert könnyen megégnek a felszíni kitüremkedések. Előmelegített, 180-200 fokos sütőbe teszem. Mire a teteje megpirul, jó. Ha mégsem, akkor fehér papírt teszek rá, és visszarakom egy időre. Langyosan a legfinomabb. Ha igazán ki akarok tenni magamért, valami öntetet is csinálok hozzá, például angol krémet (ami a madártejben a "tej"), de fagyival is elképzelhető, és akkor már igazi luxusdesszert.

Ezúttal úgy kezdtem, hogy a tál aljába mandulaforgácsot (vagy nem tudom, hogy hívják ezt a hajszálvékonyra szeletelt mandulát) szórtam kristálycukorral, és pár kanál vízzel. Ezt betettem a sütőbe karamellizálódni. Mikor kész lett, egy kanállal kicsit összekevertem, hogy egyenletes legyen a színe.


Ezután rádaraboltam az almát. A karamell miatt már nem cukroztam külön. A tésztába szintén mandulaforgácsot kevertem, így szórtam a gyümölcs tetejére. Csak az este végén, pakoláskor jutott eszembe, hogy az ételekről blogbejegyzés is készülhetne, csak elfelejtettem fotózni. Szerencsére maradt alma is, meg tészta is, a fotók erről a másnapi, mini adagról készültek.