2009. március 10., kedd

Pakk


London után tegnap váratlanul meglegyintett Párizs. Nem én utazom, de legalább beszéltem réglátott-réghallott baráttal. Ma pedig útjára indítottam egy pakkot, avagy dobozt. Csütörtökön érkezett Angliából, és kis szerencsével holnap utazik Párizsba. Talán majd küld egy lapot.

Időközben teljes észrevétlenségben múlt el a Nőnap (ami nemzetközi), legalábbis Budapesten. Mennyire utáltam mindig! Emlékszem, sokáig meg voltam győződve róla, hogy ez egy kommunista ünnep, és rettentően meglepődtem, mikor kiderült, hogy nem is, hanem nőmozgalmi. Most már persze nem utálom. Csak a nőnapi virágot.

Egyszer épp nőnapra kaptam meg valakitől Bourdieu La domination masculine című könyvét. Négy évvel ezelőtt. Még nem jutottam a végére, elég hamar feladtam, pedig figyelmeztettek, hogy az eleje nehéz lesz, de megéri... Most előveszem újra, hátha ezúttal kitartóbb leszek. Vagy kezdem mindjárt a közepén.

Különben meglepően sok nőnapos klip meg montázs van fent a Youtube-on. Ezt például még a tárgynapon küldte valaki a wiwen. Itt meg az a bizonyos montázsos, lírai. A harmadikat sajnos nem értem, lehet, hogy azt mondja, hülye aki megnézi. Igazán kár, hogy ide nem lehet videókat rendesen bepasszítani. Biztos a Youtube és a Google rosszban vannak. Ha mégis lehet, aki tudja, mondja meg, hogy hogyan.

Nincsenek megjegyzések: