2009. január 3., szombat

Újévi lencsézés


K
ezdjem azzal, hogy kiszámoltuk, ez volt valószínűleg a tizedik közös lencsézés? Ez mégiscsak elég komoly dolog ahhoz, hogy blogkezdő bejegyzés kerekedjen belőle. Franciaországból hazaköltözve gondoltam, hogy gyakran kéne majd baráti vacsorákat, főzéseket csinálni, és hogy hagyományteremtésnek milyen jó kis alkalom a január 1. A szilveszter úgyis sokfelé sodor minket, elsején viszont a lencseevés fontos (sőt, megkerülhetetlen), és milyen jó lesz együtt kezdeni az évet - ráadásul ez a nap általában nincs túlzsúfolva konkurens programokkal. Arra persze nem emlékszem, hogy mindez ilyen világos volt-e akkor, de mostanra kiderült.

Az idei volt a harmadik alkalom a Lónyayban, az itteniekből eddig a legjobb hangulatú, és szerintem a legnépesebb (18). Nagyon örültem mindnyájatoknak, jó volt veletek. Az íráshoz most épp a megmaradt Szent György - hegyi rizlinget kortyolgatom. Megmaradt mind a két pezsgő is, amit hoztatok...

Most akkor azt hiszem, jöhet a recept ismertetése, végülis elsősorban gasztro identitású blognak készül ez itt, vagy lásd még az alcímet, esetleg nagyanyám mondását sóletről, házasságról, és más fontos dolgokról: ahogy sikerül.

Általában szilveszteri buliba indulás előtt szoktam beáztatni a lencsét. Mivel idén a buliba indulás elmaradt, volt egy kis rizikó, de nagyon észnél voltam.

Felírtam a mennyiségeket, ez az adag 15-20 főre értendő (fejenként kb tíz deka lencsével számoltam)

2 kg lencse
12 szál sárgarépa (lehet több is)
1 kis darab zeller
4 fej vöröshagyma
1 csokor friss, vagy több maroknyi szárított, morzsolt kakukkfű
5-6 babérlevél
fél citrom héja
6 gerezd fokhagyma
olaj


Az a helyzet ezzel az étellel, hogy nem valami fotogén, különösen nem órákkal az elkészülte után, mikor az utolsó adagok egyikénél eszembe jutott, hogy képet csináljak róla. Azért ha már elkészült, felrakom, de majd próbálok mellécsempészni valami költőibb kompozíciót is.



A sárgarépát 2-3 centis, vastag karikákra vágva az olajon nagy lángon, fedő nélkül pirítom, hogy süljön, és ne párolódjon - így sokkal finomabb lesz. Időnként megrázom a fazekat, keverni nem is nagyon kell. Mikor már látszik, hogy a nagyja megsült, egy része akár karamellizálódott is kicsit, hozzádobom az apróra vágott zellert, és a nem túl aprólékosan felvágott (úgyis fő még sokáig) vöröshagymát.

Beledobtam a spárgával összekötött kakukkfűcsokrot (vigyázat, az Ázsia boltban valamiért befőttesgumival fogják össze a csokrokat, majdnem sikerült azt is megfőznöm - szóval át kell kötözni!), és a babérlevelet is.
(lehet, hogy ez az adag elbírt volna két csokor kakukkfüvet is, máskor átütőbb ez az íz, de a friss mellé nem volt kedvem szárítottat rakni)

Az a tapasztalatom a lencsével, hogy hiábavaló sózni az elején, mintha lenne benne valami, ami semlegesíti a sót - csak már a szinte kész ételen fog valahogy. Még nem néztem utána, hogy ez mitől lehet, mindenesetre ezért ebben a fázisban még nem sóztam. A hagyma után pár perccel belezúdítottam a lencsét - itt derült ki, hogy abba a fazékba, amiben elkezdtem a főzést nem fér bele két kiló lencse, úgyhogy átöntöttem az egészet az itthon található legnagyobb, "kompótfőző" fazékba. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje, beledobtam egy fél citrom zöldséghámozóval leszedett héját, és ezután főztem kb. egy órát. A vége felé sóztuk is, kedves segítőtársaim kóstolgatták, és mielőtt elzártam volna alatta a gázt, az utolsó pár percben belenyomtam (az önmérséklet jegyében mindössze) öt-hat gerezd fokhagymát.





2 megjegyzés:

Szilu írta...

Első :)

Szilu írta...

na jó, ennél kicsit bővebben
én még miért is nem jutottam el vajon soha egy ilyen lencsézésre?! még az is lehet, hogy jövőre rádtámadunk mind a négyen
halihó
és hajrá : )