2009. július 4., szombat

Szombat délelőtt

-
Mégpedig egy nyári szombat délelőtt Budapesten. Sőt, Pesten.
Kölcsönbiciklimmel elkarikáztam a Hunyadi térre. Alig voltam még ott idén. Főleg nyáron érdemes, ilyenkor összehasonlíthatatlan a kínálata a Nagycsarnokéval (amivel szép lassan barátságot kötök egyébként, kezdem kiismerni, és megtalálni azt a pár helyet, ahol vásárolok).

Van például rengeteg virág, és aprószemű, teljesen jó sárgabarack 120-ért, rebarbara 500-ért és csudaszép mángold. De ami igazán odavisz így nyáron, mikor a valódi szezon elkezdődik, az a paradicsom, amire végképp nagyon háklis vagyok, nem bírom a vízízű vackokat. A Hunyadin pedig van egy stand, ahol igazán finom, évekkel ezelőtt véletlenül fedeztem fel, azóta visszajárok, eltevéshez is innen szoktam hazaegyensúlyozni a biciklin a teli kosárnyit.

Bár a Kincsünk a piac- osokkal nem találkoztam (múlt heti akciójuk itt), azért volt ismerős is, ráadásul fotóssal megerősített csapat - egy esetleges piacos fotókiállítást tervezgettek.

Kedvenc nénimet hiányolom csak, akit idén még egyszer sem találtam kint, azt hiszem, Terike a neve. Csak tavasztól őszig árul, salátát, spenótot, bazsalikomot, bébicéklát és még néhány dolgot, mind a sajátja. Aggasztó az eltűnése, próbálom kideríteni, mi lehet vele.



A levendula, mait vettem, ha minden igaz, olyan helyről jön, hogy ételbe is tehetem. Van ez a levendulás fagyi, ami roppant csábító, meg egyszer még a trou normand klubban felmerült egy levendulás creme brulée... azt hiszem, a nagyját szárítva téliesítem.


Hazafelé pedig egy másképp - másért kedvenc helyemen, a Mikszáth téren kávéztunk a Lumen teraszán, aminek a léte nagy öröm, mert oly sokáig állt itt ez a jó kis tér csupa ellenszenves vendéglátóssal -nagyon kellett egy, ahova végre jó beülni. Itt ráadásul minden hónap első szombatján brunch van 11-től, ami nagy kedvenc műfajom. Volt már, hogy pont pechünk volt vele, mert egy brunch-napp reggelén akartunk ott reggelizni, de túl korán. Mindenesetre most megjegyzem.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A nemzetközi figyelem!