Nyár

-Ezeket most becsomagolom, és egy időre elhagyom a várost.

Egy meggymag meg még egy meggymag...

-Ígértem még a meggy idején, hogy majd beszámolok.
Gondolom, többen is tövig rágták a körmüket, és a barackszezon
idején már senki nem várta, de most tessék: fotó a meggymaghalomról.
Ez megy a párnába. Nekem tetszik.

Rozmaringos barack

A rozmaringgal fűszerezett barackos clafoutis után gondoltam egy merészet, és kipróbáltam, milyen a rozmaringos baracklekvár.
Olyan, mint a sima, egy egészen finoman elősejlő rozmaring utóérzettel.

Rozskenyéren kecskesajttal meg aztán pláne!

1,2 kiló barack
24 deka cukor
10-12 cm hosszú friss rozmaring ág.
A rozmaringot kihalásztam, mikor kész lett, és eldobtam.

2 db 0,33 literes üveg lett belőle, és még egy nagyobb kóstolónyi, de hát az újdonságot be kell vizsgálni.

Indiai mángoldból

Ha indiai étteremben eszem, óriási önuralmamba kerül, hogy ne mindig palak paneert rendeljek, kóstoljak meg mást is. Lehet különben, hogy a helyzet csak azért ilyen komoly, mert nemm járok elég gyakran.

Szombaton vettem mángoldot a Hunyadin, és mivel eleve akartam chappatit sütni a reggelihez (Nem volt itthon kenyér, és nem is akartam venni. A chapati pedig annyira, de annyira egyszerű, és lehet belőle egészen keveset is csinálni), eszembe jutott, hogy valami indiaias fűszerezéssel csináljam meg a mángoldot.


Mozsárban szétnyomtam pár szem kardamomot, mustármagot, szegfűszeget, és elkezdtem szárazon pirítani. Uátna olajat öntöttem rá, és beleraktam az apróra vágott lilahagymát, kis darab csilit és a reszelt gyömbért.
Kis sütés után hozzáadtam a csíkokra vágott mángoldot, és a vékonyra szeletelt fokhagymát, római köményt és egy kis colombot. A legvégén ment bele a tejföl.

Úgy tudtam, hogy fel kellene írni a chappati pontos mennyiségeit! Persze így, egy bő hét után már csak remélem, hogy jól emlékszem. A receptek egy része teljes kiőrlésű lisztet ír, de nem mindegyik. Azzal csináltam, finom volt, de korábban próbáltam finomliszttel is, az sem rossz.

15 deka liszt - teljes kiőrlésű rozs
1 dl langyos víz
só


A lsiztet a langyos vízzel elkevertem, és nagyonrugalmas tésztává gyúrtam. Gombóc formában hagytam pihenni egy darabig. Diónyi darabokat csíptem le belőle, amikből mini gömböket gyúrtam, aztán lisztezett deszkán kinyújtottam.
Forró, száraz teflon palacsintasütőben sütöttemki.Mikor már elkezdett sülni, ha a szélét egy kanál hátoldalával lenyomjuk, felpúposodik a tészta. Meg fogom keresni azt a leírást, ahol a jelenség tudományos magyarázata is szerepelt. Addig csak a fotó. A fenti mennyiségből egy tucat chappati lett.

Csokis kuglófformában 07.14.

Fotó nincs. Illetve valaki csinált, de nem emlékszem, ki. A tortát a Kőleves kertben szervíroztuk. Igazi biciklis kaland (kosárleborulás) is megesett vele itthonról a Kőlevesig, de meg sem kottyant neki.

Az alaprecept egy nagyon csokis süti, hasonló receptekből rengeteg forog, a történelmi hűség kedvéért jelzem, hogy ez itt Bernard-tól származik, aki egy barátnőm anyukájának az ex-pasija.

Attól olyan finom, hogy rengeteg anyag van benne.

30 deka étcsokoládé
20 deka vaj
6 tojás (A recept ötöt ír, de nem figyeltem oda, és lendületből beleütöttem az összeset, ami itthon volt.)
8 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
35 szem rumos meggy
pár kanál meggyes rum
5-6 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Gőz fölött felolvasztottam a csokit és a vajat. Szűrőbe tettem a meggyet, hogy lecsöpögjön.
Levettem a vizes edényről a csokis tálat, egyesével beleütöttem és elkevertem a tojások sárgáját.
Belekevertem a cukor felét (ez nem is fontos, lehet az egész cukrot a fehérjébe adagolni, sőt, úgy még egyszerűbb)
Egy csészébe pár kanál kakaóport szórtam, belepakoltam a meggyet, és megforgattam, hogy érje a szemeket. Ki akartam próbálni, hogy ez tényleg jó-e valamire. A meggyes piskóta és hasonló receptek szoktak olyat írni, hogy lisztbe kell forgatni a gyümölcsöt, akkor nem fog lesüllyedni a süti aljára. A kakaóba görgetés szórakoztató volt, és jól is nézett ki, de azt persze már nem figyeltem meg, hogy leszálltak- vagy sem, ráadásul a tálaláskor fejjel lefelé volt a torta...
A meggyről lecsöpögött rumot (és akár még egy kicsit) a tojásfehérjéhez adtam, és a cukor másik felével felvertem kemény habbá.
A csokimasszába belekevertem a négy kanál lisztet, aztán a felvert fehérjét is.

Kuglófformában sütöttem, amit alakja miatt sütőpapírral nem lehetett kibélelni, szóval nagyon izgalmas volt. Az aljába azért vágtam egy körlapot, alatta kivajaztam a formát, majd a lapot is. A formát már előbb nagyon gondosan kikentem mindenütt vajjal, és beraktam a hűtőbe, hogy rádermedjen.

A kész tészta felét-kétharmadát beleöntöttem a formába, majd rápötyögtettem a meggy egy részét. A darabszám persze nem kötelező, csak itt a születésnap miatt volt fontos. Igazából persze akkor lenne jelentősége, ha az ünnepelt egyedül enné meg. Következő adag tészta, maradék meggy, maradék tészta. Jó forró sütőbe tettem, ettől kicsit hirtelen elkészült (egy idő műlva lejjebb vettem azért a lángot), de a recept 180 fokot ajánl, az jónak tűnik. Őzgerinc, vagy bármilyen más formában is meg lehet sütni, vigyázni kell, inkább maradjon puha, mint hogy kiszáradjon, ez mégiscsak egy moelleux au chocolat.

A sütőből kivéve papírt tettem egy rácsra, arra borítottam. A forma alját hideg vizes konyharuhával hűtöttem. Simán kijött, sérülés nélkül. Kihűlés után kakaóport szitáltam rá.

Somló - Szigetköz via Hanság

-

Úton a Somló felé.

Egyre közelebb a Somlóhoz
(hátunk mögött egyébként a vihar is közelít, de mi
előbb érünk oda, és fedél alól, padon ülve, juhfarkot
kortyolgatva, zsíroskenyeret falva várjuk végig míg elül.

Második nap. Eső. Finisben. Cél a beledi állomás.

Harapjunk valamit a beledi húsbolt előtt.
A multifunkci biciklis táska.

Naplemente a Rába fölött. Ellenfény.

Utolsó fröccsözés Győr felé.

Hazafelé a paklikocsiban.

Bicikli váz II. A várakozás

Újabb fordulatok vannak, haladás nincs.
Az aranykezű szerelőt biciklis baleset érte, lábadozik.
Én csendben reménykedem. A bicikli szegény vár egy idegen műhelyben, a kölcsönbringát lassan vissza kell adnom, előleg a szerelőnél....
Lehet küldeni a pozitív energiát!
(addig is megyek, tekerek egy jót a Dunántúlon)

Naptej

és mellékhatásai. Avagy ibolyán innen és túl.

Szombaton a piacon azt vettem észre, hogy nem érzem a zöldségek, gyümölcsök illatát.
Szokásom megszagolni a gyümölcsöket és egyes zöldségeket, így választom ki, hogy melyikből vegyek. Különösen jól bevált a módszerem a paradicsomnál. Most viszont azt vettem észre, hogy az orrom cserben hagy, nem érzek semmit.

Talán a tavalyi volt az első nyár, hogy a városban teljesen normál közlekedéshez is kentem magamra naptejet, eléggé elrémiszt, mikor bemondják a rádióban az UV sugárzást. Egyébként nem szoktam testápolót, meg más illatosított szereket használni magamon, csak nagyon tiszta olajakat, vagy azzal készült krémet, és biztos vagyok benne, hogy a naptej miatt nem éreztem semmit, mert ráadásul az ébredés utáni első órákban a szokásosnál is érzékenyebb a szaglásom.

Tehát itt a nagy dilemma - keljek korán (vagy kockáztassak) és menjek naptej nélkül a piacra?

Ennek a bejegyzésnek pedig az a mellékhatása, hogy felfedeztem, észrevétlenül csatlakoztam ahhoz az iskolához, amely szerint a paradicsom gyümölcs. Ugyanis egyetlen más olyan zöldség sem jut eszembe, amit szagolgatnék a piacon. Csak a paradicsom, és a gyümölcsök.

Szombat délelőtt

-

Mégpedig egy nyári szombat délelőtt Budapesten. Sőt, Pesten.
Kölcsönbiciklimmel elkarikáztam a Hunyadi térre. Alig voltam még ott idén. Főleg nyáron érdemes, ilyenkor összehasonlíthatatlan a kínálata a Nagycsarnokéval (amivel szép lassan barátságot kötök egyébként, kezdem kiismerni, és megtalálni azt a pár helyet, ahol vásárolok).

Van például rengeteg virág, és aprószemű, teljesen jó sárgabarack 120-ért, rebarbara 500-ért és csudaszép mángold. De ami igazán odavisz így nyáron, mikor a valódi szezon elkezdődik, az a paradicsom, amire végképp nagyon háklis vagyok, nem bírom a vízízű vackokat. A Hunyadin pedig van egy stand, ahol igazán finom, évekkel ezelőtt véletlenül fedeztem fel, azóta visszajárok, eltevéshez is innen szoktam hazaegyensúlyozni a biciklin a teli kosárnyit.

Bár a Kincsünk a piac- osokkal nem találkoztam (múlt heti akciójuk itt), azért volt ismerős is, ráadásul fotóssal megerősített csapat - egy esetleges piacos fotókiállítást tervezgettek.

Kedvenc nénimet hiányolom csak, akit idén még egyszer sem találtam kint, azt hiszem, Terike a neve. Csak tavasztól őszig árul, salátát, spenótot, bazsalikomot, bébicéklát és még néhány dolgot, mind a sajátja. Aggasztó az eltűnése, próbálom kideríteni, mi lehet vele.



A levendula, mait vettem, ha minden igaz, olyan helyről jön, hogy ételbe is tehetem. Van ez a levendulás fagyi, ami roppant csábító, meg egyszer még a trou normand klubban felmerült egy levendulás creme brulée... azt hiszem, a nagyját szárítva téliesítem.

Hazafelé pedig egy másképp - másért kedvenc helyemen, a Mikszáth téren kávéztunk a Lumen teraszán, aminek a léte nagy öröm, mert oly sokáig állt itt ez a jó kis tér csupa ellenszenves vendéglátóssal -nagyon kellett egy, ahova végre jó beülni. Itt ráadásul minden hónap első szombatján brunch van 11-től, ami nagy kedvenc műfajom. Volt már, hogy pont pechünk volt vele, mert egy brunch-napp reggelén akartunk ott reggelizni, de túl korán. Mindenesetre most megjegyzem.

Bicikli váz I. A Törés

Kedd este, mikor zárás előtt két perccel megérkezve sikerrel postára adtam az NCA elszámolást, és elindultam a Bem mozi szomorú záróbulijára egyszer csak azt éreztem, hogy imbolyog alattam a bicikli. Nagyon fura volt, semmi eddigi hibára vagy sérülésre nem hasonlított. Az úton legalább ötször megálltunk, és próbáltunk rájönni, mi lehet az. Kipakoltam a kosarat, levettem a kosarat, megnéztem nem lazult-e ki a kerék, biciklit cseréltünk - de nem jöttünk rá, mi a gond. A mozinál aztán leszólítottam két futárkülsejű srácot, akik épp a biciklijüket lakatolták le, ugyan szakértsék már meg. Megnézték, szerintük kormánycsapágy, tízperces munka, nyugodtan hazamehetek vele, csak óvatosan. Szép óvatosan haza is jöttem, majd másnap reggel irány a szerelő. Ott derült fény a nagy rejtélyre: a váz bizony egyszerűen el van törve. Egész elöl, a kormánynál (vagyis a muffnál - ezt a szót biciklirészként most hallottam először) az alsó cső, teljesen körbe. Pár milliméteren tartotta össze az őrangyalom, gondolom két ujjal.

Felhívom a figyelmet a felső csövön jól olvasható long life quality feliratra
(bár a bringaboltos tulaj szerint az a cirka 30 év egy biciklinek elég long life)

Első körben ugye az ítélet kuka volt, majd' elsírtam magam, ráadásul azonnal le is támadt az üzletben egy gátlástalan hullarabló, és alkudni akart a csomagtartómra - hihetetlen, hogy valakiben ennyi tapintat ne legyen...

A címből biztosan sejtitek már, hogy nem itt ér véget a történet. Hiszen nem azért van a Recycle Mission, hogy szomorú lányok bicikli nélkül maradjanak! Kaptam egy telefonszámot a biciklivázak legfőbb gurujához, Pajti bácsihoz, hogy csicseregjek ki belőle egy árat, amiért új csövet hegeszt az elrozsdásodott régi helyére (merthogy úgy fest, belülről korrodálódott el a kívülről tök jó állpotúnak kinéző váz, jó eséllyel attól, hogy megfúrták egy helyen, hogy belül vezessék hátra a bovdent, és a lukon szép lassacskán befolyt a víz).

Az összes apró fordulattól megkímélem a kedves blogolvasókat, de azért azt muszáj elmesélnem, mennyire végtelenül lúzer érzés 35 fokban gyalogolni vagy BKV-zni a városban hónom alatt egy bicikliskosárral, amit megtöltenek az első szomorú lendülettel leszerelt kiegészítők, valamint a két lakat.

Ez a kép itt csak azért, hogy az előzőt
kontextusba helyezze (+ a naplemente szépsége)

A jelen állás az, hogy biciklim egy szuperprofi, ám léha srác kezében van, aki majd szétszedés után kiviszi a beteg vázat a guruhoz, Pajti Bácsihoz, és az új vázra pedig visszaépíti a biciklit. Ehhez gyakran kell majd a nyakára járni, bár ebben már más is ígért támogatást.

PS. Talán mondanom is fölösleges, hogy jövő csütörtökön indulunk a nyári bringatúrára a Ság, Somló környékére, a Hanságba és a Szigetközbe...